Lószőr, mint alapanyag szerkezeti felépítése

A lószőr szerkezete

A lószőr szerkezete teljesen megegyezik a haj jellemzőivel. Egyetlen különbség közöttük a vastagságukban mutatkozik.

Gombfülbevaló TermékID: FF06-011

A haj szerkezete

A haj természet adta, élő anyag. Csöves szerkezetű, gyökere 3-5 mm-re nyúlik bőrünk felszíne alá, innen meríti növekedésének forrásait. A hajszálat zsírréteg védi, gyökerei közül nyirokerek hálózata található. Naponta mintegy fél milliméterrel növekedik. A haj a fizikai állapotot is tükrözi, mely az állatoknál, a ló és a kutya esetében a szőr fényességében mutatkozik meg. A hajszín genetikailag öröklődik, mely a hajgyökerekben található pigmenttesttől függ. Minden pigmenttest több árnyalatot tartalmaz, ez magyarázza a színátmenetek nagy gazdagságát. Az életkor előrehaladtával megváltozik a haj színe, mely a hormontermelés csökkenése miatt következik be. A haj kovasavat, vasat, arzént, mangánt és ként tartalmaz. Valamelyiknek hiánya a szervezetből a haj megjelenésében is mutatkozik. Szépsége, egészsége függ a táplálkozástól, a testmozgástól, a napfénytől, a levegőtől.

Lószőr-ékszerkollekció

Nem szoktam női nevet adni ékszereimnek, de mikor erre a kollekcióra nézek, mindig Adrienn, egy régi barátnőm jut róla eszembe. Egy időben nagyon sokat beszélgettünk, a munkahelyen nagyon sok időt töltöttünk együtt, és ebben az időben született ennek a kollekciónak a terve. Azóta elkészült, A Népi Iparművészeti Lektorátustól a legjobb minősítéseket gyűjtöttem be vele, mégis kissé fájó sebeket tép fel, mert a barátság sajnos megszakadt.
Teljes kollekció:
- nyakék
- karkötő
- fülbevaló
- és egy hozzá illő gyönyörű ékszerdoboz.

Színösszeállításánál a barna, fekete és kese színek összhangjára törekedtem kicsit kísérletezve azzal, hogy hogyan lehet mindhárom természetes szín felhasználásával kellemes, elegáns eredményt elérni.

TermékID: TN07-015

TermékID: TK07-015

TermékID: TF-07-015

TermékID: TD07-015

Haj- és lószőrékszerek történeti áttekintése

A ló farkszőréből, illetve emberi hajból a múlt századokban még előszeretettel készítettek ékszereket, dísztárgyakat.

Érdekes módon főleg gyerekek kedvelt időtöltése volt ez a "mesterség". Többnyire fiatal fiúk művelték. Készítettek egymásnak óraláncokat, lányoknak gyűrűt, karláncot, nyakéket.
Különböző színű lószőrből egy karkötőbe, de még egy gyűrűbe is képesek voltak kiolvasható üzeneteket fonni. Például "Emlékül", vagy "Szeretettel".
A falusi gyerekek könnyebben juthattak hozzá az alapanyaghoz, míg a városi fiatalok többnyire titokban kurtították meg a lovaskocsiba befogott jószágok ékességét. Előfordult, hogy az unalmasabb tanórák alatt is "dolgoztak". Feldühített tanítóiknak így feltehetőleg szép számú lószőrékszer-gyűjteményük alakulhatott ki.
A kézre került betyárok, később a hadifoglyok raboskodásuk ideje alatt szintén rengeteg tárgyat készítettek. Az ékszerek mellett bekötötték még a gombot, borotvaecset fogóját, pipaszárat, szipkát is.
Sokszor lószőr híján a saját, vagy társaik hajszálát is feldolgozták, ami még nagyobb pontosságot, precizitást követelt.
Jeles képviselője volt többek között Rózsa Sándor is, aki Kufstein várában tartó raboskodása ideje alatt fafaragásai mellett lószőrékszereket is készített. Tárgyait a piacon értékesíthette, mellyel kissé feljavíthatta életszínvonalát.

Az emberi hajat azonban nemcsak a rabok használták alapanyagként.
Az első világháború alatt az orosz hadifoglyok megtanították ezt az ékszerkészítési módot az osztrák gyerekekkel, akik továbbadták a tudásukat az apácáknak. Ők aztán előszeretettel népszerűsítették e mesterséget iskolákban, napközis otthonokban. Később lószőr- és hajékszer-készítési versenyeket szerveztek gyerekek számára, melyben a nyeremény 1915-ben például egy darab kukoricakenyér volt.

Fülbevalók lószőrből, illetve hajból

A lószőr tartásának, hajlékonyságának köszönhetően igen komoly, bonyolult darabok is születtek, melyek elkészítése hetekbe, hónapokba is telhetett. Ennek legfőbb bizonyítéka egy szentesi mesterember hagyatékából előkerült lószőrfüggöny, melynek elkészítése már valódi életmű lehetett.

A XX. század második felére azonban teljesen eltűnt a lószőrékszer-készítés mestersége.

Újbóli felbukkanását a 70-es években egy fafaragó mesternek, Bodrogi Sándornak köszönhetjük. Gyermekkori emlékei alapján elevenítette fel, majd hosszú ideig gyakorolta, továbbfejlesztette és szakkörök, alkotótáborok keretében tanította, népszerűsítette ezt a csodát.

Tanítványai nemcsak a mesterséget, az alkotás örömét sajátították el, de felismerték a tudás továbbadásának fontosságát is.

Mára, mikor a kézművesség, a népi hagyományok egyre nagyobb szerepet kapnak, a lószőrékszerek is elfoglalhatják méltó helyüket. 

A lószőr hasznosításának története

Népművészeti örökségeink között rengeteg, mai szemmel haszontalannak tűnő alapanyagból számtalan, figyelemfelkeltő, érdekes használati tárgy, alkotás készült.
Főként pásztorok, de ráérő idejükben - főként a téli pihenő idején - a parasztemberek is feldolgozták a vad- és tenyészállatok feleslegesnek tűnő részeit. Ilyen volt a csont, agyar, fog, toll és többek között a szőr is. Elsősorban használati tárgyakat készítettek, de szívesen alkalmazták díszítésre is. Birkagyapjúból készült például szőnyeg, lótakaró, de felhasználták a lakás díszítésére falvédőnek, díszpárnának is.

A ló sörényének és farkszőrének hasznosítása többezer éves múltra tekint vissza, de feltehetőleg egyidős magával a lótartással. Az első lószőrékszer-maradványt 1978-ban találták a Kr. előtti V. századból származó belső-ázsiai Szubasi város közelében talált hsziungnu múmián.

A XX. század elején még divat volt a lovak rendszeres nyírása, hogy szőrük minél sűrűbb, szebb legyen. Ezáltal rengeteg felhasználásra, hasznosításra alkalmas lószőr keletkezett. A levágott szőrt előbb kifésülték, és leggyakrabban kötelet sodortak belőle.Ez a kötél strapabíró, szinte elnyűhetetlen volt, de ha a felhasználás megkívánta, hogy a kötél puhább legyen, kenderkóccal vegyítették. Erre többnyire lovakon használt köteleknél volt szükség, hogy az ne törje fel bőrüket. A lószőrt többek között csónakkötélnek, fűrészfeszítőnek, ostorcsapónak is használták.
Csapónak elsősorban lószőrt használtak, mert így kellőképpen csípett. A szálakat összesodorták, és két, 10-15 cm hosszú ágra fonták. Az ostort ellátták még tartalék- és díszcsapókkal is. A változatosság kedvéért használtak színes szőröket is, de a fonást is megdíszítették, így a kétágas fonás felénél megosztották a szálakat, és két-két szálból fonták tovább. Ez a kedvelt, sok helyen elterjedt ostorcsapó az ún. hortobágyi csapó volt.
Lószőrből fontak még kötőfékeket, lovak lábára nyűgöt, de még vaddisznófogó hurkot is.
A ló tisztítására, fényesítésére szolgáló egyujjas kesztyűt, vagy muffot is lószőrből kötötték, melyet főként kocsisok, lovászok használtak.
Az igazi, megszállott lovasok a kalapjukat is lószőrből font szalaggal díszítették.
Kézügyességüktől függően lapos fonással akár 13-15 ágra is fonták, majd a befejezésnél díszítették.
Felhasználták továbbá díszvarrásokhoz is, melyek rendszerint bőrből készült tárgyakat díszítettek. A szőrt meleg vízben megpuhították, majd hurok- vagy fonásutánzó öltésekkel az ár után húzták.
A 60 cm-nél hosszabb szálakból szitaszövetet, ruhabetétet, hangszerekhez húrokat, vonókat is készítettek.
Párnázó anyagnak is felhasználták, de csak göndörített formában, hogy jobb tartása legyen. A göndörítéshez a lószőrből egy erős fonatot készítettek, forró vízbe áztatták, majd alapos kiszárítás után kisodorták.
A solymászok, madarászok egy szál farkszőrből hurkot erősítettek a madarak által sűrűn látogatott helyeken, így a belegabalyodott madár élve kerülhetett a vadászok kezére.
Népi gyógyászatban is használták. Az általa elkötött szemölcs pár nap alatt elhalt és leesett.

Mégis a legszebb, a legtöbb időt, türelmet és kitartást követelő tárgyak a díszítésre szánt, aprólékosan kidolgozott óraláncok, gyűrűk, nyakékek voltak.